Visszatérés a főoldalraHírekIsmertetőKereső
 

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Vasospasticus érbetegségek

Készítette: A Belgyógyászati Szakmai Kollégium

I. Alapvető megfontolások

1. A protokoll alkalmazási / érvényességi területe

Belgyógyászat, érsebészet, angiológia, immunológia, reumatológia.

2. A protokoll bevezetésének alapfeltétele

A belgyógyászati angiológiai ellátás minimumfeltétele.

3. Definíció

Raynaud kór, Raynaud syndroma

Az ujjpercek (II-V), ritkán egyéb acralis részek rohamokban jelentkező, fájdalommal járó keringészavara, melyet digitalis arteriák, epizódikusan jelentkező vasospasticus rohama okoz. Többnyire három fázisban zajlik (elfehéredés, cyanosis, hyperaemia). Jellemző a vasospasticus válaszkészség ingerküszöbének csökkenése, melyet a helyi hideghatás, illetve egyéb, a sympathicus transmitterek kiáramlását fokozó tényezők (pl. emotionalis hatás) váltanak ki. Két formája a primer (idiopáthiás), mely hátterében egyéb betegség nem mutatható ki, és a secunder, mely esetében betegség, vagy gyógyszer oki tényezőként kimutatható. A betegek 60 %-ának a csak a kézen, 40 %-nak kézen és lábon egyaránt, és kevesebb, mint 1 %-uknak csak a lábon jelentkezik. Érintett lehet az orr, vagy a fül.

3.1. Kiváltó és kockázati tényezők

  • arteriás elzáródás (thromboangiitis obliterans, arteriosclerosis obliterans, embolia, arteriitis, vasculitis)

  • arteriovenosus fistula

  • autoimmun megbetegedés (SLE, PSS, dermatomyositis, MCTD, rheumatoid arthritis)

  • infectív kórképek

  • dysproteinaemiak, hyperviscositas syndroma (tumorok, haematologiai kórképek, cryoproteinaemiák, polycythaemia)

  • neurovascularis kompressziós syndromák (TOS, nyaki borda, scalenus anterior, costoclavicularis, hyperabductios, carpal-tunnel syndroma)

  • primer pulmonalis hypertensio

  • primer biliaris cirrhosis

  • vibratios ártalmak (40-124 Hz tartomány)

  • idegrendszeri károsodáshoz csatlakozó jelenség (postapoplexias paresis, discus hernia, Sudeck atrophia, polyomyelitis).

  • pazsmirigy hypo- és hyperfunctio

  • gyógyszerek, mérgezések (ergot-alkaloidok, beta-blockoló, kemotherapeuticumok (vinblastin, bleomycin), cyclosporin, amphetaminok, clonidine, imipramine, bromocryptin, gombamérgezés, nehézfémsó mérgezések (ólom, arzén, higany)

  • Acrocyanosis

    A kezek, ritkábban a lábak tartós, fájdalmatlan, symmetricus cyanosisa, melyet a bőr arteriolák görcse okoz.

    4. Panaszok / Tünetek / ‰ltalános jellemzők

    Az ujjpercek (II-V), ritkán egyéb acralis részek rohamokban jelentkező, fájdalommal járó keringészavara, mely többnyire három fázisban zajlik: elfehéredés, cyanosis, hyperaemia.

    4.1. A Raynaud-kór (primer Raynaud) esetében a jelenség háttere ismeretlen. Rendszerint fiatal nőkön (átlagos életkor 30 év körül) fordul elő, hideg expozíció, vagy izgalom hatására. A jelenség bilateralis, rohammentes időszakban keringési zavar nem mutatható ki, de az ismétlődő funkciózavar organikus kisérelváltozáshoz is vezethet. Trophicus bőrelváltozás, illetve gangraena nem alakul ki. A diagnózis akkor állítható fel, ha a tünetek legalább két évig progresszió nélkül fennállnak. A primer Raynaud jelenség prognózisa jó, mindössze 0,4 %-ban vezethet olyan keringészavarhoz, mely miatt digitalis amputáció válik szükségessé. A primer Raynaud jelenséget mutató betegek 0-8 %-ában az évek során tisztázódik az ok: általában sclerodermára, vagy CREST syndromára derül fény.

    4.2. A Raynaud-syndroma (secunder Raynaud) hátterében rendszerint egyéb alapbetegség igazolható, tünetei gyakran egyoldaliak. Prognózisát a háttérben álló alapbetegség szabja meg. Differenciál diagnózis: elkülönítendő az úgynevezett digitis mortuus, angio-neuropathia, pernio.

    4.3. Az acrocyanosis hátterében az arteriolák fokozott tónusa áll, a kapillárisok és venulák egyidejű tágulatával. A kiváltó ok ismeretlen.

    II. Diagnózis

    • A cél a primer és secunder kórformák elkülönítése, mely a prognózis és a therápia szempontjából alapvető. A primer Raynaud jelenség diagnosztikus kritériumai alapján az esetek kb. 90 %-ában elkülöníthető a primer és secunder forma. Az acrocyanosisra jellemző az ép arteriás keringés és a throphicus elváltozások hiánya.

    A primer Raynaud jelenség diagnosztikus kritériumai

  • Ujjakra lokalizálódó, hidegre jelentkező vasospasticus roham

  • Mindkét oldali végtag érintettsége

  • Gangraena hiánya, illetve legfeljebb az ujjak végén jelentkező gangraena

  • Nem mutatható ki háttérben álló egyéb betegség, gyógyszerszedés

  • Legalább 2 éves anamnézis

  • Normális süllyedés

  • Antinukleáris antitest hiánya

  • Normális körömágy kapilláris morphológia

  • 1. Anamnézis

    A panaszok fellépésének körülményei (élet- és munkakörülmények), jellegzetességei (gyakoriság, napszak, testhelyzet, a pontos lokalizáció, időbeni lefolyás), egyéb betegségek fennállása.

    2. Fizikális vizsgálatok

  • megtekintés; bőrszín

  • tapintás; turgor, hőmérséklet, pulzus (különböző tartásban)

  • műfogások; Adson-, Allen-, hyperabductios teszt

  • 3. Kötelező diagnosztikai vizsgálatok

    3.1. Laboratóriumi vizsgálatok:

  • vérkép, vvt süllyedés, vércukor, CK, CPK, SGOT, AST

  • serum ELFO, Immun-ELFO, C-reactív protein, cryoglobulin, fibrinogen, hidegagglutinin

  • speciális immunológiai vizsgálatok (ANA)

  • haematológiai vizsgálatok

  • 3.2. Képalkotó vizsgálatok:

  • nyaki gerinc, vállöv, kéz felvétel

  • mellkas rtg.

  • 3.3. Egyéb vizsgálatok:

  • Vérnyomásmérés (mindkét karon)

  • CW Doppler vizsgálat

  • ulnaris vezetési sebesség vizsgálat

  • 4. Kiegészítő diagnosztikai vizsgálatok

  • bőrhőmérséklet mérés

  • pletizmographia

  • kapillármikroszkópos vizsgálat

  • lézer Doppler

  • hideg provokációs (cold) teszt különböző formái

  • Szemfenék vizsgálat

  • Szövettani vizsgálat speciális indikációval

  • III. Kezelés

    III/1. Nem gyógyszeres kezelés

  • hideg elleni védekezés (hideg expozíció kerülése, meleg kesztyű, kényelmes cipő)

  • megfelelő kéz- és lábápolás

  • dohányzási tilalom

  • vibráció kerülése • oralis contraceptivum szedés kerülése

  • célzott torna

  • III/2. Gyógyszeres kezelés

    Raynaud kór esetén, oki therápia hiányában tüneti, illetve adjuvans szerek állnak rendelkezésre.

  • alfa adrenerg blockoló

  • calcium csatorna blockoló

  • ACE gátló

  • serotonin S2 receptor blockoló (ketanserin)

  • pentoxifyllin

  • thrombocyta aggregáció gátló (aspirin, ticlopidin)

  • nitroglycerin

  • ganglion stellatum lidocain blokád

  • Raynaud syndroma esetén a belgyógyászati alapbetegség kezelése

  • III/3. Műtéti kezelés

    1. A megfelelő egészségügyi ellátás szintje

    Az ortophaediai, általános sebészeti ill. az érsebészeti ellátás minimumfeltétele.

    2. Sebészeti kezelés

    2.1. Raynaud kór

    • thoracalis sympathectomia

    2.2. Raynaud syndroma

  • kompressziós syndromában a konzervatív therápia hatástalansága esetén a megfelelőműtéti kezelés

  • arteriás elzáródás esetén rekonstrukciós érműtét, vagy thoracalis sympathectomia (scleroderma esetén nem ajánlott)

  • III/4. Egyéb terápia

  • célzott értorna

  • neurovasculáris kórképek esetén izomlazítók, gyógyászati segédeszközök

  • vibraciós ártalmak kivédése érdekében munkakörváltoztatás

  • rehabilitáció: fiziko-, balneo-, mozgás-, masszázs-, psychotherápia

  • III/5. Az ellátás megfelelőségének indikátorai

  • ACE-gátló kezelésben részesülő betegek aránya.

  • Ca-csatorna blockkoló kezelésben részesülő betegek aránya.

  • Thrombocyta aggregáció gátló kezelésben részesülő betegek aránya.

  • Thoracalis sympathectomiák aránya.

  • Reconstructios érműtétek aránya.

  • IV. Rehabilitáció

    Lásd az ‡Angiológiai betegek rehabilitációja“ protokollt!

    V. Gondozás

  • Rendszeres ellenőrzés: A háziorvosnál 3 havonta, angiológia szakrendelésen éventente, egyéb, pl. immunológiaivagy haematológiai alapbetegség esetén a megfelelő szakambulancián a vonatkozó protokoll szerint.

  • Kezelés várható időtartama/Prognózis

  • A prognózis jó, a kezelés időtartama a primer kiváltó októl függ.

    VI. Irodalomjegyzék

  • Blaskó György (szerk.): Az atherothrombosis. A patofiziológiai alapoktól a prevencióig. PharmaPress Kft. Budapest, 2003

  • Farsang Cs. (szerk). Hypertonia kézikönyve, 2. kiadás, Medintel Könyvkiadó, Budapest, 2002.

  • Hiatt et. al. (Eds).: Peripheral arterial disease, CRC Press, 2001.

  • Libby, P. Prevention and treatment of atherosclerosis. Harrison‘s Principles of Internal Medicine, 16th edition, Chap. 225, 1430-1433, 2005, The McGraw-Hill Companies, Inc.

  • Meskó Éva (szerk.): Vascularis medicina, Therápia kiadó, Budapest, 2004.

  • Meskó É-Farsang Cs-Pécsvárady Zs. (szerk.): Belgyógyászati angiológia, Medintel Könyvkiadó, Budapest, 1999.

  • TASC Working group, J. Vasc. Surg, 2000;31:1-296

  • European guidelines on cardiovascular disease prevention in clinical practice. Third Joint Task Force of European and other Societies on Cardiovascular Disease Prevention in Clinical Practice. European Heart Journal 2003; 24:1601-1610.

  • National Cholesterol Education Program (NCEP) Expert Panel on Detection, Evaluation, and Treatment of High Blood Cholesterol in Adults (Adult Treatment Panel III). Third Report of the National Cholesterol Education Program (NCEP) Expert Panel on Detection, Evaluation, and Treatment of High Blood Cholesterol in Adults (Adult Treatment Panel III) final report. Circulation. 2002;106(25):3143-421

  • Magyar Atherosclerosis Társaság: Összefoglalás a hyperlipoproteinaemiák kezelési irányelveiről. Összeállította a Társaság Munkabizottsága: Romics L., Szollár L., Karádi I., Pados Gy., Paragh Gy.. Metabolizmus 2003;1:2-4.

  • A szakmai protokoll érvényessége: 2008. december 31.

    Fejlesztés alatt!