Visszatérés a főoldalraHírekIsmertetőKereső
 

Összefoglalás a hyperlipoproteinaemiák kezelési irányelveiről

• Magyar Atherosclerosis Társaság • 2003

Intervenciós, illetve ún. regressziós (az atheroscleroticus plakk visszafejlődését mérő) vizsgálatok sora bizonyította, hogy a vérlipidszintek étrendi és gyógyszeres változtatásával a szekunder, sőt a primer prevenció során mind a cardiovascularis eredetű, mind a teljes mortalitás is statisztikailag szignifikánsan csökkenthető. Az „evidence based medicine” alapelvei szerint újra meghatározták a veszélyeztetettek körét, újrafogalmazták a kezelési irányelveket, és pontosították a kezelés során elérendő célértékeket is. Ebben az Európai Atherosclerosis Társaság, illetve az amerikai NCEP (National Cholesterol Education Program) ismételt állásfoglalásait tekintettük irányadónak, melyeket az 1992-es I., illetve az 1997-es II. magyar lipid konszenzuskonferenciákon hazai viszonyokra alkalmaztunk. 1998-ban az Európai Atherosclerosis-, Hipertónia- és Kardiológiai Társaság közös második ajánlása és a harmadik amerikai állásfoglalás (Adult Treatment Panel - ATP III.) alapján alakítottuk ki társaságunk 2001-es irányelveit, mint a zsíranyagcsere-betegségek ellátásának irányításában, koordinálásában illetékes szakmai testület állásfoglalását, a Belgyógyász Szakmai Kollégium jóváhagyásával.

2003-ban jelent meg az International Atherosclerosis Society új harmonizált ajánlása, valamint az európai társaságok közös konszenzusirányelvei, melynek alapján 2003. november 3-án hazai terápiás konszenzus is született 9 társaság részvételével, és ezeket figyelembe véve társaságunk is aktualizálta irányelveit. Ezeknek a módosított irányelveknek rövid, elsősorban a kockázat felmérésére, a kezelés célértékeire és a terápiás irányelvekre vonatkozó összegzését adjuk meg e helyütt.

A kockázat felmérése

Az első lépés az adott egyén kockázatának becslése a kockázati tényezők és klinikai állapot felmérése alapján. Ehhez a „lipidprofil” ismerete feltétel, mely ez esetben a szérumkoleszterin (C), triglicerid, HDL-C és LDL-C érték mérését jelenti. Mindaddig, míg az LDL-C mérése nem válik általánossá, a feltételek megléte esetén értéke az első három lipidparaméter ismeretében az ún. Friedewald-képlettel kiszámítható, ha a triglicerid szint <4,5-nél (valamennyi érték mmol/l-ben): LDL-C = össz - C - (HDL-C + TG/2,2)

A primer prevenció során a kockázat becslésére két ajánlás közül is választhattunk. Az európai társaságok - a Framingham-tanulmány adataiból - színes coronariabetegség-kockázati diagramot (risk chart) szerkesztettek, melyből az egyén kora, neme, dohányzási szokásai, vérnyomása és koleszterinadatai alapján a grafikus ábrából leolvasható a 10 éven belül várható coronariaesemények százalékos valószínűsége. Nagy kockázatnak tekinthető, ha ez 20% felett van.

Az új amerikai ajánlás (ATP III.) az ún. Framingham ponttáblázatot - mellékelve - javasolja ugyanerre a célra. Ebben a ponttáblázatban az európai diagram adatsora kiegészül a HDL-C-értékkel. Az adatokhoz pontszámok tartoznak, ezek összegéből olvasható le a tízéves kockázat százalékos esélye. Az európai ajánlás külön elemezte a diabetes mellitusban szenvedők kockázatát. E betegség fennállása kb. megkétszerezi a 10 éven belüli megbetegedés százalékos esélyét. Az amerikai ajánlás azonban - hiszen a diabetes mellitusról azóta bebizonyosodott, hogy jelenléte egy lezajlott infarktussal azonos kockázatot jelent - már az ischaemiás szívbetegség ekvivalensei közé sorolja.

A 2003-as európai ajánlás az új európai SCORE projekt alapján új kockázatbecslési eljárást közölt az aszimptomatikus, de nagy kockázatú betegek definiálására. A SCORE Chart a fatális cardiovascularis kockázatot mutatja európai nagy rizikójú népességekben, ahova Magyarországot is sorolják (lásd a kockázatbecslő táblát a fejezet elején „A nagy cardiovascularis kockázatú betegek általános kezelési irányelvei” c. útmutató 3. oldalán). Nagy kockázatúnak tekintik azokat, akiknek egy fatális cardiovascularis eseményre 10 éven belül >5% az esélyük. Három kockázati kategóriát különíthetünk el.

  1. Nagy kockázat, fokozottan veszélyeztetett kategória:
      • koszorúér-betegség, vagy
      • perifériás érbetegség, vagy
      • cerebrovascularis szindróma
      • diabetes mellitus, vagy
      • metabolikus szindróma (ATP III.-kritériumok szerint)
      • Tünetmentes egyének, nagy kockázatú állapottal
      • a 10 éves coronariaesemény kockázata nagyobb mint 20% (Framingham-pontszám), vagy
      • fatális cardiovascularis rizikó > 5%/10 év (SCORE Chart), vagy
      • egy súlyos kockázati tényező megléte:
        • összkoleszterin >8,0 mmol/l, vagy
        • LDL-koleszterin >6,0 mmol/l, vagy
        • vérnyomásérték >180/110 Hgmm, vagy
        • testtömegindex (BMI) >40 kg/m2.

    A nagy kockázatú kategóriába az európai ajánlástól eltérően tehát beemeltük a metabolikus szindrómát (ATP III.-kritériumok szerint), valamint a morbid elhízást is (BMI >40 kg/m2) önmagában súlyos kockázati tényezőként.

  2. Közepes kockázat, veszélyeztetett kategória
  3. Idetartoznak azok, akik

    • legalább két kockázati tényezővel bírnak, de a tízéves coronaria esemény kockázatuk kisebb, mint 20% (10-20%), vagy fatalis cardiovascularis rizikójuk 4%/10 év.

    A számba veendő kockázati tényezők: dohányzás, hipertónia, alacsony HDL-C-szint, hypertriglyceridaemia, ISZB családi halmozódása, korai fellépésű ISZB a családban (első fokú férfi rokonoknál 55 éves, női ágon 65 éves korig), életkor (férfi >45, nő >55 év) és az abdominalis típusú elhízás (BMI>30 vagy haskörfogat férfi >102, nő >88 cm).

  4. Alacsony kockázati kategória
  5. Idetartoznak, akiknek

    • nincs vagy maximum 1 kockázati tényezőjük van
    • coronaria rizikójuk < 10%/10 év, vagy
    • fatális cardiovascularis rizikójuk ≤ 3%/10 év

Ezekhez a kategóriákhoz különböző LDL-C illetve koleszterin-célértékek tartoznak, és különböző LDL-C, ill. koleszterinértékek mellett indokolt diétás, illetve gyógyszeres terápiát kezdeni.

A kezelés célértékei

Az európai társaságok 1998-as ajánlása leegyszerűsítve és kerekítve 3 mmol/l-es LDL-C- és 5 mmol/l-es szérum C-célértéket javasol, összevonva a nagy kockázati kategóriában, hozzátéve, hogy ha ezeket életmód-változtatással nem lehet elérni, akkor gyógyszeres kezelés indokolt.

A 2003-as európai ajánlás tovább szigorította cardiovascularis betegségek, valamint diabetes mellitus esetén e nagy kockázatú állapotokban a koleszterin szint célértékét (<4,5 mmol/l), míg a tünetmentes nagy kockázatú egyéneknél 5,0 mmol/l-es értéken hagyta, de ha a kezelés során a fatális cardiovascularis rizikó 5%/10 év felett marad, akkor 4,5 mmol/l-es célérték alá kell törekedni.

Figyelemre méltó, hogy az amerikai ajánlás ugyan osztályozza a lipidszinteket, azok nagysága szerint (1. táblázat), ezeket azonban nem tünteti fel a II. kategóriában felsorolt kockázati tényezők között.

Kockázatbecslő tábla

Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül

Egyéb rizikófaktorok (amelyek növelhetik a becsült kockázatot is):

  • triglicerid, alacsony HDL-C, csökkent glükóztolerancia (IGT), obesitas, C-reaktív protein (CRP) fibrinogén, homocisztein, apo B, Lp/a;
  • pozitív familiáris cardiovascularis anamnézis;
  • preklinikus atherosclerosis (electron-beam (EB) CT-, UH-, MRI-vizsgálattal igazolva).

1. táblázat A koleszterin, az LDL-C és a HDL-C értékeinek osztályozása az ATP III. ajánlása alapján

Összkoleszterin
<5,2 mmol/l (<200 mg/dl)kívánatos
5,2-6,2 mmol/l (200-240 mg/dl)határérték-emelkedett
≥6,2 mmol/l (≥240 mg/dl)emelkedett
LDL-C
<2,6 mmol/l (100 mg/dl)optimális
2,6-3,3 mmol/l (100-129 mg/dl)optimális felett
3,4-4,1 mmol/l (130-159 mg/dl)határérték-emelkedett
4,2-4,9 mmol/l (160-189 mg/dl)emelkedett
≥4,9 mmol/l (≥190 mg/dl)jelentősen emelkedett
HDL-C
<1,0 mmol/l (40 mg/dl)alacsony
≥1,6 mmol/l (≥60 mg/dl)emelkedett
Triglicerid
<1,7 mmol/lkívánatos
1,7-2,3 mmol/lhatárérték
>2,3 mmol/lemelkedett

Ennek oka, hogy az adott kategóriához rendelt LDL-C-értéket a kezelés céljaként határozza meg, mely célokat módosíthatja (azaz alacsonyabb értéket céloztat meg) az egyéb kockázati tényezők halmozott jelenléte.

Hazai viszonylatban sem az LDL-koleszterin-szint meghatározása, sem az LDL-koleszterin-szint ismerete széleskörűen még nem terjedt el. Mivel átlagos triglicerid- és HDL-koleszterin-szintek mellett az LDL-koleszterin és a koleszterinszint

között kifejezett pozitív korreláció van, ezért az LDL célértékei és kezelési határértékei mellett a gyakorlat számára indokoltnak tartjuk megadni a koleszterin-célértékeket is (megközelítő ekvivalenciák:
LDL-C 4,9 = C 7,8; LDL-C 4,1 = C 6,5; LDL-C 3,4 = C 5,2 és LDL-C 2,6-3,0 = C 4,0-4,5).

Különböző célértékek a három kockázati kategóriában, melyek egyúttal a diétás kezelés, életmódváltozás elkezdésének határértékei.

Kockázati kategóriaCélérték (mmol/l)Célérték (mmol/l)Célérték (mmol/l)
 LDL-CCTG
I. Nagy kockázat
I/1., I/2.2,54,51,7
I/3.3,05,01,7
II. Közepes kockázat3,45,21,7
III. Kis kockázat4,16,52,3

A primer hyperlipopro-teinaemiák gyógyszeres kezeléseinek irányelvei

A kockázat, ill. a klinikai állapot alapján elkülönített három kockázati kategóriában különböző C-, LDL-C-érték mellett indokolt gyógyszeres kezelést kezdeni, ha életmód-változtatással, diétával nem értük el a célértékeket. Minél nagyobb a kockázat (I.>II.>III.), annál alacsonyabb koleszterin- és LDL-C-értéknél kell elkezdeni a gyógyszeres kezelést. Az I. kategóriában lényegében már szekunder prevencióról beszélünk, ez is indokolhatja az alacsonyabb célértékeket.

A 2. táblázatban a gyógyszeres kezelés megkezdésének ajánlását foglaltuk össze, az LDL-C-szintek mellett feltüntetve a szérum koleszterin-értékhatárait is. Szekunder hyperlipaemiák esetén az alapbetegség kezelése alapvető (diabétesz, hypothyreosis, obstrukciós májbetegség, krónikus veseelégtelenség, gyógyszerek indukálta hyperlipidaemia stb.). Az irányelvek a 20 év feletti lakosságra vonatkoznak.

A 2. táblázatban szereplő ajánlott értékek obligátok, a mérlegelések fakultatívnak értelmezendők. A gyógyszeres kezelés halasztása vagy egy kategóriával kevésbé szigorú célérték mellett szólhatnak olyan tényezők, mint pl. a vesebetegség, 65 év feletti kor, nagy lipidcsökkentő dózis vagy kombinációs terápia szükségessége, melyek a kezelés biztonságát veszélyeztethetik (pl. a cerivasztatinnál megismert mellékhatások tapasztalatai alapján).

2. táblázat Az antilipaemiás gyógyszeres kezelés indításához ajánlott koleszterin- és LDL-C- és trigliceridszintek életmód-változtatás után a különböző kockázati kategóriákban

Kockázati kategóriákÉletmód-változtatás után a gyógyszeres kezelés megkezdése ajánlott, haÉletmód-változtatás után a gyógyszeres kezelés megkezdése ajánlott, haÉletmód-változtatás után a gyógyszeres kezelés megkezdése ajánlott, ha
 C-szint
mmol/l
LDL-C
mmol/l
Trigliceridszint
mmol/l
I. Nagy kockázat
I/1. Koszorúér-betegség, vagy perifériás érbetegség, vagy cerebrovascularis szindróma
I/2. Diabetes mellitus, vagy Metabolikus szindróma
≥4,5≥2,5≥1,7
I/3. Tünetmentes, nagy kockázatú állapot:
Coronariakockázat >20%, vagy fatális CVR ≥5%/10 év, vagy egyes súlyos rizikófaktorok:
RR: 180/110 Hgmm, vagy BMI>40 kg/m2
≥5,0 ha fatális CVR ≥5%/10 év:
≥4,5
≥3,0 ha fatális CVR ≥5%/10év:
≥2,5
≥2,3 ha fatális CVR ≥5%/10 év:
≥1,7
II. Közepes kockázat
≥2 + rizikófaktor
Coronariakockázat 10-20%/10 év
Fatális CV rizikó 4%/10 év
5,23,42,3
III. Kis kockázat
0-1 Rizikófaktor
Coronariakockázat <10%/10 év
Fatális CV rizikó ≤3%/10 év
6,54,14,5
(2,3-4,5 között mérlegelendő)

CVR=cardiovascularis kockázat

3. táblázat A metabolikus szindróma

 Határérték
Centrális (abdominalis) elhízás (haskörfogat) 
Ffi>102 cm
>88 cm
Trigliceridszint≥1,7 mmol/l (≥150 mg/dl)
HDL-C-szint 
Ffi<1,0 mmol/l (40 mg/dl)
<1,3 mmol/l (50 mg/dl)
Vérnyomás≥130/≥85 Hgmm
Éhomi vércukorszint≥6,1 mmol/l (≥110 mg/dl)

(valószínűsíthető, ha a felsoroltakból három vagy több jelen van)

Ugyanakkor egy kategóriával szigorúbb célérték mellett szólhatnak olyan tényezők, mint szubklinikus atherosclerosis (pl. carotisplakk) kimutatása vagy pozitív familiáris anamnézis.

A hypertriglyceridaemia, alacsony HDL-C-szint (atherogen dyslipidaemia) kezelési irányelveiről

Az ISZB gyakran lép fel normális vagy ahhoz közel eső lipidszintek esetében. Ezen kórképek hátterében az esetek mintegy 20-30%-ában a vélhetően inzulinrezisztencia talaján kialakuló metabolikus szindróma állhat, melynek egyik részeleme az ún. atherogen dyslipidaemia: magas trigliceridszint; alacsony HDL-C-szint; mérsékelten emelkedett koleszterinszint; kisméretű, nagy sűrűségű „small-dense” LDL, mely oxidációra hajlamos, valamint postprandialisan trigliceriddús lipoprotein-remnantok nagy koncentrációja.

A 3. táblázat szerint valószínűsíthető a metabolikus szindróma jelenléte az 5 komponensből legalább 3 megléte esetén, mely az LDL-C (illetve az össz C) csökkentése, mint elsődleges cél mellett felveti az elhízás, a cukoranyagcsere lehetséges zavarainak, a hipertónia kezelésének szükségességét, oly módon, hogy külön kezelendő az atherogen dyslipidaemia.

A trigliceridszintek osztályozása:

  • <1,7 = kívánatos;
  • 1,7-2,3 határérték;
  • >2,3 mmol/l = emelkedett szint.

Az 1,7 mmol/l feletti trigliceridértéknél jelentősen nő a „small-dense” LDL aránya, ez is szükségessé teszi a hypertriglyceridaemia minél előbbi kezelését.

A hypertriglyceridaemia étrendi úton jobban befolyásolható, mint az LDL-C-szint, így gyakrabban és könnyebben elérhető az 1,7 mmol/l-es célérték. Ha mégsem, akkor az I/1. és I/2. rizikókategóriában 1,7 mmol/l, az I/3.-ban 2,3 (fakultatíve 1,7), a II. kategóriában 2,3 mmol/l, a III. kategóriában pedig 4,5 mmol/l felett (fakultatíve 2,3-4,5 között) megfontolható a kiegészítő gyógyszeres kezelés. A kockázattól függetlenül gyógyszeres kezelés indokolt viszont 11 mmol/l-es trigliceridérték felett pancreatitis megelőzésére.

A HDL-C értéke módosító tényezőként szerepelhet a különböző kockázati kategóriákban. Izolált, alacsony HDL-C-szintű, I. rizikókategóriába tartozó betegeknél még normális tartományba eső LDL-C-, illetve az összkoleszterinszint esetén is mérlegelendő a gyógyszeres kezelés.

Ha a hypertriglyceridaemia hypercholesterinaemiával együtt van jelen és II/B típusú hyperlipoproteinaemia-fenotípus képében jelenik meg, akkor az LDL-C-szint kezelésére vonatkozó irányelvek szerint kell eljárni. Utóbbi csökkentésére elsősorban a sztatinok alkalmasak. Ha a kezelés során a trigliceridszint magas marad, akkor óvatos sztatin-fibrát kombináció szóba jöhet. Azokban a nem gyakori esetekben, amikor II/B típusban az LDL-C-szint normális (<3,2-3,4 mmol/l), akkor kezdhetjük fibráttal a kezelést.

A hazánkban forgalomban levő lipidszintcsökkentő - különböző kiszerelésű - gyógyszerek listáját mellékelten közöljük:

Sztatinok: (HMG-Co-A reduktáz gátlók)

  • Lescol (fluvasztatin) 40 mg. Lescol XL (80 mg)
  • Lochol (fluvasztatin) 40 mg. Lochol XL (80 mg)
  • Mevacor (lovasztatin) 20, 40 mg
  • Sortis (atorvasztatin) 10, 20, 40 mg
  • Zocor (szimvasztatin) 10, 20, 40 80 mg
  • Simvacol (szimvasztatin) 5, 10, 20, 40 mg
  • Simvor (szimvasztatin) 5, 10, 20, 40 mg
  • Sicor (szimvasztatin) 5, 10, 20, 40 mg

Ioncserélő gyanták:

  • Colestid por (colestypol) á 5 g
  • Questran por (cholestyramin) á 5 g

Fibrinsav-származékok (fibrátok):

  • Bezalip, Bezafibrat-Q (bezafibrát) 200 mg, retard 400 mg
  • Fenobrát 250 mg (retard fenofibrát)
  • Gevilon (gemfibrozil) 450 mg
  • Innogem (gemfibrozil) 300, 600 mg
  • Lipanor (ciprofibrát) 100 mg
  • Lipidil (mikronizált fenofibrát) 160, 200 mg
  • Lipidil supra 160 mg MR
  • Lipanthyl (fenofibrát) 100 mg
  • Minilip (gemfibrozil) 600 mg

Antioxidánsok:

  • Alcolex (probucol) 500 mg

Nikotinsav-származékok:

  • Olbetam (acipimox) 250 mg

1. függelék Framingham-ponttáblázat

Férfiak

Életkor (év)Pontszám
20-34-9
35-39-4
40-440
45-493
50-546
55-598
60-6410
65-6911
70-7412
75-7913
HDL-koleszterin-szint (mmol/l)Pontszám
≥1,6-1
1,3-1,60
1,0-1,31
<1,02

Nők

Életkor (év)Pontszám
20-34-7
35-39-3
40-440
45-493
50-546
55-598
60-6410
65-6912
70-7414
75-7916
HDL-koleszterin-szint (mmol/l)Pontszám
≥1,6-1
1,3-1,60
1,0-1,31
<1,02
Férfiak     Nők     
Összkoleszterinszint (mmol/l)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Összkoleszterinszint (mmol/l)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)
20-3940-4950-5960-6970-79 20-3940-4950-5960-6970-79
<4,100000<4,100000
4,1-5,2432104,1-5,243211
5,2-6,2753105,2-6,286421
6,2-7,2964216,2-7,2118532
≥7,2118531≥7,21310742
Férfiak     Nők     
Dohányzás           
 Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év) Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)Életkor (év)
20-3940-4950-5960-6970-79 20-3940-4950-5960-6970-79
Nemdohányzó00000Nemdohányzó00000
Dohányzó85311Dohányzó97421
Férfiak  Nők  
Szisztolés vérnyomás (Hgmm)KezeletlenKezelt Szisztolés vérnyomás (Hgmm)KezeletlenKezelt
<12000 <12000
120-12900 120-12913
130-13912 130-13924
140-15912 140-15935
≥16023 ≥16046
Férfiak   Nők   
Összpontszám10 éves kockázat (%)Összpontszám10 éves kockázat (%)Összpontszám10 éves kockázat (%)Összpontszám10 éves kockázat (%)
<0<195<9<1175
0110691186
11118101198
2112101112011
3113121212114
4114161322217
5215201422322
6216251532427
73≥1730164≥2530
84      

Az irányelvről további információk kérhetők:
Magyar Atherosclerosis Társaság
dr. Pados Gyula
Szent Imre Kórház és Rendelőintézet
1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Tel.: 06-1-464-8721
Az irányelvet írták: dr. Karádi István, dr. Pados Gyula, dr. Paragh György, dr. Romics László, dr. Szollár Lajos
2003. december



Fejlesztés alatt!