Szocioterápiás módszerek

• Pszichiátriai Szakmai Kollégium •

Bevezetés

A szocioterápia a rehabilitáció legfőbb eszköze, mely az első orvos-beteg találkozással kezdődik meg.

A szocioterápia lényege:

a humán tevékenységek teljes spektrumát felölelve, a mindennapi társas kapcsolatok dinamikájára építve a szociális tanulás és a kreatív önmegvalósítás elősegítése.

A szocioterápia célja:

• a deficitállapotok és a rokkantosítási eljárások megelőzése;
• a társadalomba való harmonikus visszailleszkedés elősegítése, a munkaképesség teljes vagy részleges helyreállítása;
• a mindennapi (humán) életre való felkészítés, az önellátásra, az önálló életvitelre való képesség fokozatos kialakítása;
• a szocializáltan és felelősen viselkedő, a társas viszonyokban megfelelően tájékozódó és hatékonyan tevékenykedő egyéniség újjászerveződésének (reorganizációjának) támogatása.

Diagnosztikus és indikációs szakasz

Rehabilitációs diagnosztikus vizsgálat

Tevékenység: a pszichiátriai diagnózist követően egyfelől a beteg elvesztett, illetve megmaradt képességeinek felmérése, rehabilitációs motivációs szintjének meghatározása, másfelől a beteg környezete által elvárt készségek számbavétele, a beilleszkedés feltételeinek körülhatárolása.

Szükségesség: valamennyi kezelésbe vett pszichiátriai betegnél.

Időtartam: individuális, legalább egy óra; diagnosztikus problémák esetén több ülésen.

Szakember: pszichiáter szakorvos vezette team (kezelőorvos, pszichológus, gyógyfoglalkoztató, szociális munkás).

Járulékos tevékenység: az eredmények írásba foglalása.

Eredmény: továbblépés a rehabilitációs terv kidolgozása felé.

Megjegyzés: indokolt esetben a vizsgálat megismétlése szükséges, főleg, ha az első vizsgálatkor a család nem képviseltette magát.

Rehabilitációs terv (szocioterápiák indikációja)

Tevékenység: a páciens egyéni szükségleteiből kiindulva, aktív és felelős részvételével az egyénre szabott célkitűzések meghatározása, amelyek magukba foglalják a rehabilitációs diagnózis alapján szükségesnek mutatkozó farmakoterápiás „finom beállítást” és a pszichoterápiás teendőket, valamint a hiányzó és a környezet által elvárt aktivitás, illetve tevékenység(ek) kibontakozását elősegítő szocioterápiákat.

Szükségesség: valamennyi kezelésbe vett pszichiátriai betegnél.

Időtartam: individuális (szükség esetén ismételt megbeszélések).

Szakember: pszichiáter szakorvos vezette team.

Járulékos tevékenység: a rehabilitációs terv írásba foglalása.

Eredmény: a terápiás szerződés megkötése, a kezelés elkezdése vagy javaslattal továbbküldés.

Terápiás szakasz

A szocioterápiák legfőbb jellemzői

• Nélkülözhetetlen, főleg kiegészítő jellegű terápiás módszerek, amelyek a gyógyszeres és a pszichoterápiás eredmények elmélyítésére szolgálnak, hatásukat azokkal szoros összhangban fejtik ki. A mellőzésük következtében kialakuló tétlenség a pszichopatológiai tünetek perzisztálásának kedvez.
• Minden humán tevékenységre építhető szocioterápiás eljárás, amelynek terápiás értéke csak akkor lesz, ha nem a tevékenység puszta gyakoroltatására szorítkozik, hanem a személyiség kibontakozását, differenciálódását, társas viszonyainak dinamizálását szolgálja.
• A hierarchikus jellegű orvos-beteg, ill. terapeuta-beteg kapcsolat helyét a partneri viszony váltja fel: a betegek tehát nem passzív tárgyai a gyógyítómunkának, hanem a terápia aktív, kreatív, kezdeményező résztvevői.

A fokozatosság elvének következetes érvényesítése, a követelmények, elvárások szintjének fokozatos emelése és az éppen optimális stimuláció biztosítása szolgálja mind az alul-, mind a túlstimuláltság elkerülését.

A szocioterápiák legfőbb formái

Munkaterápia

Definíció: főleg a munkaképesség helyreállításának eszköze, teljesítménycentrikus termelőtevékenység célzott alkalmazásával, mely a beteg szomatikus és pszichés állapotának javulását, személyiségének integrálódását és gazdagodását, munkaképességének társadalmilag elfogadott szintre emelését szolgálja a mielőbbi rehabilitáció érdekében. Nem tekinthető munkaterápiának a beteg terápiás cél nélküli dolgoztatása, megmaradt munkaerejének kihasználása.

Gyakoriság és időtartam: rendszeresen, általában minden munkanapon délelőtt 3 és délután 2 óra, mindig azonos időpontokban, a diagnózistól függően 1-6 hónapon át.

Szakember: gyógyfoglalkoztató.

Eszközszükséglet: megfelelő - lehetőleg kis csoport befogadására alkalmas - műhely, az adott munka elvégzéséhez szükséges szerszámok, megmunkálandó, használati értékek előállítására alkalmas anyagok.

Járulékos tevékenység: a munka lehetőleg kiscsoportos keretek között folyjon, érvényesüljenek a csoportdinamikai hatások.

Eredmény: a munkaterápia eredményének minősítése mind a munkavégzés, mind a viselkedés változásának szempontjából; munkaterápiás zárójelentés készítése, továbbá teljesítményarányos jutalmazás (amely nem munkabérjellegű, és nagyságát tekintve sem jelentős, csupán ösztönzést szolgál, motivációt serkent).

Megjegyzés: általában kívánatos a munkaterápia kombinációja a foglalkozásterápiák valamelyik formájával (a rehabilitációhoz nem elég a munkaképesség teljes vagy részleges visszanyerése).

Foglalkozásterápiák

Közös jellemzőjük: élménycentrikus, a személyiség kreatív-alkotó erőit felébresztő és fejlesztő, az individualizáció kibontakozását és a hatékony viselkedés elsajátítását célzó eljárások, melyek sokszor épp a munka világának antitéziseként, a szabad idő tartalmas kitöltésére való felkészítést szolgálják, és segítenek kialakítani a szociálisan funkcióképes, tartósan adaptív, ellenpontozási lehetőségekkel rendelkező életvitelt.

Gyakoriság és időtartam: heti 2-3 alkalommal egy-másfél órás foglalkozások, egy sorozatban összesen 15-30 foglalkozás.

Szakember: gyógyfoglalkoztató, pedagógus, pszichológus, az adott területre specializálódott művész.

Eszközszükséglet: különálló helyiség 8-10 fő részére és a választott techniká(k)nak megfelelő eszközök és anyagok.

Járulékos tevékenység: a csoportdinamikai effektusok maximális kihasználása, minden ülés után záró megbeszélés az alkotásokról, a teljesítményekről, a közös élményekről, a benyomásokról és a gondolatokról.

Eredmény: a terápia végén minősítendő az élmény mélysége, az érintettség szintje és az észlelt készségek, képességek változása. Megfelelő teljesítmény esetén kiállításra, közszereplésre vagy előadásra való felkészülés.

Megjegyzés: megfelelő készségek és érdeklődés észlelése esetén cél a hobbitevékenységgé való átalakítás.

Kreatív és művészeti terápiák

A művészetek számtalan változata képezheti alapjukat, melynek lényege valamilyen műalkotás létrehozása vagy élvezete kapcsán kialakuló esztétikai élmény terápiás felhasználása. Két fő formájukat különböztetjük meg:

1. aktív művészetterápia: művészeti igényű alkotások létrehozására irányul, ahol azonban a játékos és teremtő mozzanatok a jelentősek, az elkészült mű színvonala másodrendű kérdés;
2. passzív művészetterápia: kész műalkotás(ok) érzelmi-indulati és intellektuális feldolgozása, azaz lényegét tekintve műélvezet.

Biblioterápia

Főleg rövidebb irodalmi alkotások, esetleg komolyabb művek viszonylag zárt és önmagában is egységes részleteinek felolvasása, majd közös érzelmi-indulati feldolgozása után az elhangzottak és a résztvevők élete között lévő párhuzamok minél teljesebb kibontását tűzi ki célul. Általában ajánlott, hogy az így feldolgozandó irodalmi alkotások egymásra épüljenek, és pszichológiailag is jelentős fejlődési vonalat képviseljenek.

Képzőművészeti terápiák

A legkülönfélébb technikákat alkalmazhatják (rajzolás, festés, ragasztás, kalligráfia, montázs, kollázs, batikolás, gyertyaöntés, agyag- vagy gyurmaformázás, fafaragás, a természet tárgyaiból vagy bőr- és textilhulladékokból készülő alkotás) akár szabad témaválasztás alapján, akár felhívó jellegű témákra (önarckép, betegségem, az otthonom, amitől a legjobban félek stb.). A terápia célja minden esetben valamilyen konkrét, egyedi tárgy vagy alkotás létrehozása, amelyben a beteg érzés-, illetve gondolatvilága valamilyen formában kifejezésre juthat, közvetlenül vagy áttételesen megnyilvánulhat.

Színjátszás-terápia

Színielőadásra való felkészülés, melynek kapcsán főleg a szerepek tanulása, próbája és gyakorlása közben adódnak az identifikációs, valamint empátiás lehetőségek; egymás szerepeinek csiszolása pedig az interperszonális kapcsolatok elmélyülésére ad módot. Ezeknek az előadásoknak nem kell feltétlenül műkedvelő színészi színvonalra eljutniuk, hanem elég lehet a betegközösség előtti bemutatás.

Zeneterápia

Passzív formában célja - a betegek zenei műveltségének figyelembevételével - a komolyzenei művek befogadásáig való eljutás, aktív formájában pedig komolyzenei darabok, kórusművek közös eljátszása, gyakorlása. A zeneterápia (más, ilyen jellegű eljárásokhoz hasonlóan) a pszichikai zavarok kezelésének egyik legrégibb, ősidők óta ismert módszere.

Játékterápiák

Itt az elsődleges cél a játszani tudás kialakítása, a játék örömének felfedezése, a pillanatról pillanatra változó élmények biztosítása, amelyek elsősorban aktivizálnak, érzelmeket mobilizálnak, feszültséget oldanak, kreativitást fejlesztenek, valamint a kommunikációs és a kapcsolatteremtési készségek helyreállítását szolgálják.

Mozgásterápiák

E terápiákban a mozgás és a mozdulat csak mint eszköz (az érzelmek és viszonyulások kifejezésének eszköze) jelenik meg. Ezek normatív formájának elsajátítása után válhat a kóros kommunikáció és a kóros kifejezés is korrigálhatóvá. Az induktív jellegű gesztusterápiák közvetlenül a mozdulategységek, a testhelyzetek és a kifejező mozgások újraelsajátítását tűzik ki célul, míg a deduktív jellegű pantomimterápiák először magát az élményt biztosítják, majd ennek mozgósító erejét kihasználva alakítják ki később a gesztusok elemi egységeit.

Kombinált foglalkozásterápiák

A különböző foglalkozásterápiák elemeinek - meghatározott terápiás terv szerinti - egységes egésszé formálása. Ilyen például a zenés festés (a zeneterápia és a kreatív-képzőművészeti terápiás módszerek ötvözete), a bábterápia (a színjátszás-terápia és a bábkészítés kreatív-képzőművészeti együttese), az animációs csoportterápia (báb-, zene-, mozgás- és kreatív terápia sajátos ötvözete) stb. Az ilyen kombinált terápiák szakszerű alkalmazás mellett általában egyesítik valamennyi foglalkozáselem hatását, de ezen felül szinergetikus - egymást erősítő - hatásuk is lehet.

Szociális készségek tréningje

Közös jellemzőjük: az önálló életvitelre való felkészítés, amely egyfelől magába foglalja az adekvát kommunikációra kész, hatékony problémamegoldó és önérvényesítő viselkedés megtanulását, a betegségét megismerni akaró és azzal együtt élni tudó attitűd kibontakoztatását; másfelől biztosítja a teljes értékű mindennapi élethez szükséges készségek és képességek kialakítását és a megfelelő jártasságot az élettevékenységek összességében. Ezek a tréningek nélkülözhetetlenek, mert megfelelő szociális készségek hiánya esetén rehabilitációs törekvéseink szükségképpen eredménytelenek maradnak.

Gyakoriság és időtartam: egy sorozatban összesen 10-20 foglalkozás, általában heti kétszer másfél órában.

Szakember: gyógyfoglalkoztató, pszichológus, viselkedésterapeuta, szociális munkás.

Eszközszükséglet: gyakorlóhelyiségek, háztartási és konyhai felszerelések, tisztítószerek, étkezési alapanyagok.

Járulékos tevékenység: csoportdinamika-csoportkohézió, viselkedésterápiás effektusok.

Eredmény: az Asszertivitás Kérdőíven és az Asszertivitás Leltárban szignifikáns javulás, hatékony önérvényesítés, a tanult tevékenységek, jártasságok vizsgaszintű ellenőrzése.

Problémamegoldó tréning

Különböző, a betegek által már átélt konfliktushelyzetek megoldási technikáinak kimunkálása. „Hatlépéses” módszer:

1. a probléma megfogalmazása,
2. megoldásra vonatkozó összes lehetséges ötlet,
3. ezek elemzése: előnyök, hátrányok,
4. döntés,
5. aprólékos terv a végrehajtásra,
6. végrehajtás, majd kiértékelés.

Kommunikációs tréning

A mindennapi élethelyzetekben szokásos kommunikációs sémák gyakorlása, csiszolása (ismerkedés, randevúzás, társalgás, szomszédokkal való kapcsolat, álláskeresés, munkatársakkal való kapcsolat, utazás, nyaralás stb.).

Asszertivitást fejlesztő tréning

Célja a hatékony önérvényesítés (a személyes jogok szociálisan elfogadható képviselete), valamint a negatív és pozitív érzések megfelelő kifejezése. Egyidejűleg törekszik a szociális kompetencia helyreállítására, az önértékelés, a magabiztosság és a kapcsolatteremtő készség kialakítására.

Pszichoedukáció

Csoportkeretek között és lehetőleg hozzátartozókkal kiegészülve, az ismeretek együttes konkretizálására és feldolgozására, elmélyítésére törekedve - megismerkedés (1) a betegség törvényszerűségeivel, (2) a visszaesés kezdeti, figyelmeztető jeleivel, (3) a legkorszerűbb gyógyítóeljárásokkal, (4) a visszaesések megelőzésének lehetőségeivel, valamint (5) a páciens és a család együttműködésének jelentőségével mind a megelőzésben, mind a betegséggel együtt járó hátrányok és nehézségek leküzdésében.

Mindennapi élettevékenységek programjai

Gyakorlati ismeretek, alapos jártasság szerzése a háztartásvezetés, a főzés-mosogatás, a mosás-vasalás, az öltözködés, a személyes higiéné, a takarékos gazdálkodás területén. A programok fontos része továbbá a szociális jogvédelem alapelemeinek elsajátítása, a különböző szociális segélyező szolgáltatások megismerése és az ezekben bekövetkező változások követésének módszere, végül az igénybevételükhöz szükséges teendők gyakorlása.

Fejlesztő terápiák

Közös jellemzőjük: gyermekkorban a beszéd és a kommunikáció, a mozgásfejlődés és az iskolai készségek fejlődésének területén elmaradt vagy kiesett készségek kiépítése, fejlesztése pedagógiai-gyógypedagógiai módszerekkel.

Gyakoriság: heti 2-5 alkalom, fél-egy óra időtartam.

Tárgyi feltételek: megfelelő helyiség, speciális fejlesztőeszközök.

Közösségi terápiák

Közös jellemzőjük: közösség kialakítása, a közösség gyógyító erejének kiaknázása, fokozatosan az önsegítő civil szervezetekhez való tartozás szükségletének felébresztése.

Terápiás közösség

Definíció: a betegek és a személyzet közötti interakciók terápiás célú integrálása, a pszichiátriai intézmény jól összefogott szervezetként való működtetése, amelyben egyrészt megnövekszik a személyzet közvetlen beleszólási joga az intézmény vezetésébe, másrészt a betegek is szabad véleményformálási, -nyilvánítási és döntési jogokkal rendelkeznek.

Alapelvei:

1. indirekt mód és a betegek aktivizálása,
2. tűrőképesség és engedékenység,
3. közösségi szellem,
4. szembesítés a realitással.

Központi fóruma a nagycsoport, amelyen az intézmény életével és működésével összefüggő bármely probléma felvethető, megtárgyalható és el is dönthető. Ezt egészíti ki a személyzeti csoport, ahol a mindennapi terápiás munka során felmerült problémákat, konfliktusokat dolgozzák fel. Fontos feltétel még a jól átgondolt napirend, az intézmény mindennapi életének megfelelő strukturálása úgy, hogy a nap folyamán mind a betegek, mind a személyzet jól körülhatárolt és áttekinthető tevékenységi területhez jusson.
Ülésgyakoriság és ülésszám: alapelveit tekintve folyamatos tevékenység; a nagycsoportülések - az intézmény profiljától függően - heti 1-3 alkalommal egyórás időtartammal (mindig azonos időben), a személyzeti csoportok naponta félórás teammegbeszélés, valamint legalább heti egy összevont megbeszélés formájában kerülnek sorra.
Szakember: a rendszer feltételezi a személyzet összes tagjának nyitottságát, az alapelvek iránti elkötelezettségét, amelynek kialakításában a vezető és az orvosi kar személyes beállítottsága a meghatározó.
Eszközszükséglet: az intézmény összes betegét és teljes személyzetét befogadni képes, tágas helyiség; személyzeti csoportok számára bármelyik terápiás helyiség.
Járulékos tevékenység: a betegek egymás közti interakcióinak, személyes jellegű kapcsolatainak kialakítása, illetve e folyamat katalizálása.
Eredmény: hatékonyabban működő terápiás és rehabilitációs rendszer kialakulása.
Megjegyzés: a terápiás közösség rendszere nemcsak a szocioterápiák, hanem a teljes terápiás eszköztár összehangolására, harmonizálására is alkalmas.

Klubterápiák

Definíció: öntevékenyen működő csoportok, amelyek a szabad idő hasznos kitöltésére szerveződnek, ahol az alapvető cél a kötetlen, kellemes, felüdítő társas együttlét biztosítása, emellett különböző programok szervezésével, kreatív tevékenységek gyakorlásával tartósíthatók a pezsgő, változatos együttlétek.

Gyakoriság és időtartam: hetente 1-2 alkalommal, a délutáni, kora esti időszakban, 2-4 órában.

Szakember: a személyzet bármelyik tagja - háttérben maradva - tanácsadó szerepet tölthet be, de az öntevékenység biztosítása céljából vezető szerepet nem vállalhat.

Eszközszükséglet: társas együttlétre alkalmas, barátságosan berendezett helyiség, szórakozásra alkalmas eszközökkel felszerelve.

Járulékos tevékenység: lehetőség önképző körök, különböző érdeklődési területeket érintő baráti körök szervezésére, ismeretterjesztő előadások meghallgatására, külső programok kezdeményezésére.

Eredmény: egyesületekhez, civil szervezetekhez való tartozás szükségletének kialakulása.

Önsegítő szervezetek

Definíció: független, egymást segítő, saját érdekeiket védő beteg-, illetve hozzátartozói csoportok, amelyek aktív, felelős és egyenrangú részvételükkel elősegítik a hatékony pszichiátriai ellátást és rehabilitációt.

Szakember: saját tagjaikból választják vezetőiket, akik a pszichiátriai szakszemélyzet számára segítséget nyújtanak a páciensek szükségleteinek megjelenítésével.

Eszközszükséglet: egészségügyi intézménytől független helyiség és működéshez szükséges eszköztár.

Járulékos tevékenység: nappali klubok szervezése, állásközvetítő programok, továbbképzések, kisvállalkozások alapítása.

Eredmény: a közösségi pszichiátriai ellátás nélkülözhetetlen szereplői, valamint a pszichiátriai ellátás korszerűsítésében a szakma jelentős támogatói.