Macroprolactinaemia

• Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság •

Definíció

Macroprolactinaemiáról beszélünk, ha a szérumban mért magas prolaktin- (PRL-) szintet nem a hipofízis prolaktintermelő sejtjeiben képződő, biológiailag aktív monomer PRL felszaporodása, hanem döntően (>60%) a periférián keletkező, nagy molekulatömegű PRL (makroprolaktin, big-big-PRL) okozza. Ritkán a macroprolactinaemia tényleges hyperprolactinaemiával együtt fordul elő, ezért diagnózisa csak akkor mondható ki, ha a monomer PRL szintje a referencia-értéktartományon belül van.

Gyakoriság

A referenciatartományban vagy azt csak kissé meghaladó enyhe hyperprolactinaemia esetén (500-700 mU/l, illetve 23,5-32,9 ng/ml) ritkán fordul elő. Magasabb szinteknél (>700 mU/l, illetve >32,9 ng/ml) az esetek 15-26%-ában mutatható ki. Nőknél az életkor előrehaladtával gyakorisága növekszik: 30 éves kor alatt 16%, 30-45 év között 28%, 45 év felett 42%.

Etiológia és patogenezis

A hipofízisben termelődő PRL 199 aminosavból áll, molekulatömege 23 kDa. A keringésben általában a hypophysealis monomer forma a domináns, míg a dimer big-PRL (50-60 kDa) 8%-ot, a big-big PRL (150-170 kDa) pedig mintegy 1-5%-ot tesz ki. Utóbbi makromolekula főként a periférián alakul ki, szerkezetét tekintve több monomer egységből épül fel, amelyet zömmel IgG típusú autoantitestek vesznek körül. Az így létrejött molekulakomplex csak részlegesen képes kötődni a receptorokhoz, és biológiailag inaktívnak tekinthető. Ugyanakkor a

molekulakompex biológiai féléletideje hosszabb, tovább van jelen a keringésben, és PRL-raktárként szolgáló szerepe sem kizárt. Míg normális körülmények között a PRL három frakciója közül a keringésben a kisebb molekulatömegű a domináns, addig a hyperprolactinaemia macroprolactinaemiás eseteiben az arány a bbPRL javára tolódik el.

Jellegzetes klinikai tünetek és laboratóriumi eltérések

Macroprolactinaemiában a tényleges hyperprolactinaemia vezető tünetei általában hiányoznak. A laboratórium a natív szérumból szélesen magas tartományban (700-5000 mU/l, illetve 32,9-235 ng/ml) hyperprolactinaemiának megfelelő magas PRL-szintet mér.

Laboratóriumi módszerek

Az analitikai problémát az okozza, hogy a rutingyakorlatban alkalmazott immunoassay-k zöme az összes keringő PRL-frakciót együttesen méri, és az alkalmazott antitesttől vagy módszertől függően eltérő mértékben detektálja a bbPRL-t. A fentiek értelmében a szérum PRL-szintjének mérésekor a klinikai érték szempontjából elengedhetetlen a PRL különböző formáinak szelektív analitikája. Erre a célra több laboratóriumi módszer (gélfiltrációs kromatográfia, ultrafiltráció, polietilénglikol (PEG)-precipitáció, protein A-szeparáció) áll rendelkezésre. A rutindiagnosztika számára a legegyszerűbb és a legolcsóbb eljárás a PEG-precipitációs módszer. Ennek egyik nagy hátránya, hogy nem minden módszer esetén alkalmazható, így pl. zavaró interakciót vált ki a mikropartikuláris enzim immunoassay-k (MEIA, Abbott, Axsym) és más immunoassay-k (Immuno I., Chiron ACS:180, Bayer) esetén. Ezek alkalmazásakor ultrafiltrációs módszer javasolt.

Diagnosztikai ajánlás

A klinikai képbe nem illő magas PRL esetén a big-big-PRL meghatározását kell kérni a laboratóriumtól. Gyakorlati tapasztalat szerint ha a klinikus kóros értéket vár, azt általában könnyebben elfogadja. A hyperprolactinaemia tünetei közül azonban a menstruációs zavar, hirsutismus és az infertilitás azon gyakori tünetek közé sorolható, melyeknek a hyperprolactinaemián kívül számos más oka lehet. Ezért minden új betegnél magas PRL-szint (>700 mU/l, >32,9 ng/ml) esetén célszerű a macroprolactinaemia lehetőségét kizárni. Ennek az algoritmusnak az érvényesítése csökkentheti a költségeket, hiszen alkalmazásával mellőzhetők a további felesleges és költséges képalkotó vizsgálatok (pl. MRI) és az indokolatlan kezelés (bromocriptin). A makroprolaktin-vizsgálattal megelőzhető, hogy az MRI-vel észlelt microadenomát a kezelőorvos tévesen prolactinomának véleményezze, és ezért feleslegesen hosszas, pszichésen terhelő és iatrogén betegségtudatot kialakító gyógyszeres kezelést alkalmazzon. A véletlenszerűen felfedezett hypophysis-microadenomák mintegy 10%-os gyakorisága különösen jelentőssé teszi a téves diagnózis kockázatát. Ha a laboratóriumban fény derül a macroprolactinaemiára, akkor a klinikai panaszok okát nem feltétlenül a hypothalamus-hipofízis rendszer irányában kell tovább keresnünk.

Az irányelvről további információk kérhetők:

dr. Toldy Erzsébet
Vas Megye és Szombathely MJV Markusovszky Kórháza, Központi Laboratórium, RIA részleg,
9700 Szombathely, Markusovszky u. 3.
Tel.: 06-94-311-542/5356; e-mail: salamon7@hu.inter.net