Egyéb pszichotrop gyógyszerek

• Pszichiátriai Szakmai Kollégium •

Pszichostimulánsok

Farmakológia

Különféle pszichostimuláns (a vigilitast, a figyelmet és a motilitast serkentő, ugyanakkor a képzettársításokat, a döntéseket és a végrehajtó funkciókat élénkítő hatású) szereket ősidők óta használnak a gyógyításban. A ma adott stimulánsok közül a legismertebbek: az amfetamin és származékai, az efedrin és származékai, a kokain, a metilfenidát és néhány további szintetikus vegyület.

Az amfetamin típusú stimulánsok az agyban fokozzák a monoaminok (főleg a dopamin és a noradrenalin) felszabadulását, gátolják ezek visszavételét és - nagyobb adagban - lassítják lebomlásukat is (a MAO enzim gátlásával). Hatásukra élénkül a motilitas, javul a figyelem és a mentális aktivitás, nő a vigilitas, gyorsulnak a végrehajtó funkciók, csökken vagy megszűnik a fáradtságérzés. Mindezeket többé-kevésbé kifejezett eufória, a motiváció és a hangulat fokozódása (hyperthymia vagy irritabilitás) kísérheti. A vegetatív funkciókban szimpatikus túlsúly jelentkezhet, ami főként pulzusszaporulatban, a vérnyomás és a testhőmérséklet emelkedésében, másfelől az étvágy és az alvásigény csökkenésében nyilvánul meg.

E szerek gyógyszerként való használatát az ide tartozó vegyületek ismert, nemkívánatos mellékhatásai világszerte jelentős mértékben korlátozzák. A legtöbb aggodalmat a tolerancia és a viszonylag gyakran kialakuló hozzászokás okozza, ezért a pszichostimulánsok többségét ma a legtöbb fejlett országban „veszélyes pszichotrop szernek” minősítik, és forgalmukat (elsősorban a visszaélések megakadályozására) ennek megfelelően kontrollálják. Jelenleg Magyarországon is ugyanezek a szabályok érvényesek, ezért a pszichostimuláns szereket csak kivételesen, külön meghatározott feltételekkel és korlátozott indikációk esetén lehet rendelni.

Indikációk

• Gyermekkori figyelemzavar (más néven figyelemhiányos-hiperkinetikus zavar, hipoattentív, illetve „hypermotilis gyermek szindróma”);
• narcolepsia.

A fenti két indikációban a pszichostimulánsok tartósan kedvező hatását nagyszámú és jól kontrollált klinikai vizsgálat igazolja: ezekben a zavarokban a pszichostimulánsok hatékonysága igazoltan felülmúlja a többi szóba jöhető kezelés (antipszichotikumok, antidepresszívumok, lítium, benzodiazepinek, opiátantagonisták stb.) eredményességét. Naponta testtömegkilogrammonként 0,6-1,0 mg metilfenidát a gyermekkori figyelemzavar súlyos eseteiben is többnyire jelentős (70%-ot meghaladó) javulást eredményez, ugyanakkor ezekben az esetekben tolerancia sokéves kezelés alatt sem alakul ki (!).

Egyéb, ma még kutatás tárgyát képező (kérdéses) indikációk:

• gyermekkori specifikus fejlődési (tanulási, kommunikációs) zavarok;
• gyermekkori (antiszociális) viselkedészavar;
• a figyelemzavar felnőttkori, reziduális (gyakran fel nem ismert, illetve félreismert!) formái;
• „terápiarezisztens” depressziók (?);
• az antidepresszívumok várható hatékonyságának előrejelzése (?).

Adagolás és az alkalmazás módja

• Gyermekkori figyelemzavarban és narcolepsiában a metilfenidát hatékony adagja naponta 20-60 mg; ahol ez nem kellően hatékony, ott napi 10-40 mg amfetamin, illetve ezzel ekvivalens adagú más amfetaminszármazék adása jöhet szóba;
• a napi adagot általában két részletben, reggel és délben célszerű adni;
• a hatékonynak bizonyult kezelést mindig tartósan, éveken keresztül (változatlan adaggal!) kell folytatni.

Kockázatok és mellékhatások

• Gyermekkori zavarokban a tolerancia kifejlődése kivételes ritkaság, az irodalmi adatok szerint az esetek többségében a pszichostimulánsok hatása (azonos adagban) éveken át változatlan marad. Tolerancia inkább felnőtt betegeknél alakulhat ki, ezért felnőttek pszichostimulánskezelése (például narcolepsia gyanúja esetén) mindig fokozott óvatosságot kíván.
• Gondosan figyelni kell az esetleges (rejtett) adagemelés jeleire, és erre mind a beteg, mind a hozzátartozók figyelmét fel kell hívni. Ha a tolerancia jelei mutatkoznak, a kezelést meg kell szakítani, és gondoskodni kell az esetleges megvonási tünetek elhárításáról is.
• Szívbetegség vagy magas vérnyomás esetén a pszichostimuláns kezelés kontraindikált, mivel a többé-kevésbé kifejezett pulzusszaporulat, illetve vérnyomás-emelkedés ilyenkor veszélyes szövődményeket okozhat.
• A pszichostimuláns szerek (főképp este bevéve) felnőtteknél jelentősen megnehezíthetik az elalvást; tartós használatuk néha krónikus álmatlanságot, kimerülést okozhat.
• Egyes irodalmi adatok szerint a gyógyszer ticjelenségeket provokálhat, vagy a meglévő ticbetegséget fokozhatja, ezért ez utóbbi korábban relatív kontraindikációnak számított. Az újabb kontrollált vizsgálatok a fentieket nem támasztják alá.
• A metilfenidát tartós szedésekor néha megemelkednek a szérumtranszamináz-értékek, ami többnyire veszélytelen és reverzíbilis jelenség.
• Egyes irodalmi adatok szerint a tartós metilfenidátkezelés - a GHR-szekréció gátlásával - lassíthatja a gyermekek növekedését; ezt a feltevést az újabb vizsgálatok nem igazolták.
• Kivételesen, erre hajlamos személyeknél a pszichostimuláns szerek pszichotikus tüneteket (téveszméket, hallucinációkat) provokálhatnak. Alkalmazásuk ezért kerülendő pszichotikus betegségen (epizódon) átesett személyeknél, és nem ajánlott pszichotikus betegek első fokú vérrokonainál sem.

Általános megjegyzések

Pszichostimulánsok alkalmazása jelenleg csak kivételesen, kizárólag a fenti két, szűken értelmezett indikációban ajánlható: tehát csakis egyértelmű, igazolt diagnózis alapján, megfelelő szakorvosi ellenőrzés mellett, és ebben az esetben is csak akkor, ha a beteg - illetve családja - a kellő felvilágosítás után az együttműködést vállalja. Ilyen esetekben viszont a pszichostimuláns kezelés nem csupán megengedhető, hanem - egyértelműen igazolt hatékonyságára tekintettel - indokolt és szükséges terápiás eljárás.

Semmiképpen nem ajánlható viszont pszichostimulánsok alkalmazása testsúlykontroll (fogyókúra) céljából; ez legfeljebb kivételesen, extrém és másképp nem befolyásolható elhízás esetén jöhet szóba, akkor is csak szoros szakorvosi ellenőrzés mellett.

Nootropikumok

Farmakológia

A nootropikumok (kognitív teljesítményeket javító szerek) nem pszichostimulánsok, és velük sem farmakológiai, sem klinikai tulajdonságaik nem állnak rokonságban. Hatásaik ma még részben tisztázatlanok, de a feltételezések szerint főképp a neuronok glükóz- és aminosav-anyagcseréjének javításával (valamint agyi keringésjavító hatásaik révén és a „szabad gyökök” megkötésével is) segítik a károsodott neuronok funkcióit, és ezen keresztül eredményezhetik az ezzel összefüggő figyelem-, memória- és egyéb kognitív tünetek enyhülését.

A jelenleg Magyarországon forgalmazott nootropikumok

• Piracetam (Cerebryl, Lucetam, Memoril, Nootropil, Pirabene, Piracetam AL, Pyramem);
• pyritinol (Enerbol, Encephabol);
• meclofenoxat (Meclofenoxat, Helfergin).

E szerek hatásai a legtöbb tekintetben egymáshoz hasonlóak. Valamennyi nootropikum közös tulajdonsága a nagyon csekély toxicitás és a veszélyes vagy súlyos mellékhatások hiánya, ezért ezeket a szereket viszonylag széles indikációs területen (gyermek- és időskorban, leromlott állapotúaknál vagy más szervi betegségben szenvedőknél is) jelentősebb kockázat nélkül lehet alkalmazni.

Indikációk

• A mentális teljesítmény agykárosodásra visszavezethető zavarai: neurológiai vagy keringési betegségek, traumák, toxikus károsodások következtében fellépő kognitív zavarok;
• időskori emlékezés-, figyelem- és koncentrációzavarok;
• kognitív zavarokkal összefüggő személyiség- és magatartászavarok (például posztinfekciós vagy poszttraumás személyiségváltozások, „organikus személyiségtorzulás” stb.);
• hypoxiás károsodással (például epilepsziás rohamokkal, elektrokonvulzív kezeléssel, műtéti, illetve aneszteziológiai szövődményekkel, traumával stb.) összefüggő memóriazavarok;
• alkohol- vagy más kémiaiszer-függőség kapcsán kialakuló kognitív zavarok;
• gyermekkori tanulási és viselkedési zavarok (bár itt hatásuk vitatott);
• kimerültséggel, túlerőltetéssel összefüggő átmeneti kognitív zavarok.

Ellenjavallatok

A nootropikumoknak - csekély toxicitásukra és minimális mellékhatásaikra tekintettel - abszolút ellenjavallataik nincsenek. Alkalmazásuk meggondolandó:

• jelentősen beszűkült vesefunkciók esetén (csökkentett adagok adhatók);
• terhességben. illetve szoptatás alatt (biztonságosságukról nincs elég adat);
• nagyfokú agitációval, excitációval járó állapotokban.

A nootropikumok hatékonyságát csak „organikus” károsodások okozta - reverzíbilis - mentális tünetek enyhítésében igazolták. Alkalmazásuktól ezért nem várható érdemi eredmény:

• mentális retardációban;
• pszichotikus betegségekben;
• előrehaladott Alzheimer-kórban (vagy más előrehaladott dementiában);
• elsődleges személyiségzavarokban;
• egészséges emberek szellemi teljesítményének fokozásában (!).

Adagolás és alkalmazási mód

A nootropikumok többségét per os alkalmazzuk, de a piracetam parenteralis (infúziós) formában is rendelkezésre áll. A kezelésnek csak tartósan, kúraszerűen - hónapokon, sőt éveken át - van értelme, mert a kognitív funkciókat javító hatás csak lassan fejlődik ki.

A szokásos napi adagok (2-4 részletben, lehetőleg a nap első felében):

• piracetam: 1,2-4,8 g (átmenetileg akár napi 12 g-ig is!);
• meclofenoxat: 0,6-1,2 g (átmenetileg akár 2,4 g is);
• pyritinol: 300-1000 mg.

A fenti adagok gyermekeknél (8-10 éves kortól) és idősebbeknél is változtatás nélkül alkalmazhatók. Az adag csökkentésére kizárólag jelentősen károsodott vesefunkció esetén van szükség (lásd az egyes szerek alkalmazási útmutatóit).

Mellékhatások

Általában minimálisak és enyhék (a placebo mellékhatásait nem haladják meg). Néha átmeneti izgatottság, nyugtalanság, elalvási nehézség észlelhető, továbbá az egyes szereknek megfelelő sajátos túlérzékenységi jelenségek léphetnek fel - ezeket lásd az egyes készítmények előirataiban.

A nootropikumok általában aggály nélkül kombinálhatók a legtöbb ismert általános és pszichotrop gyógyszerrel; a pyritinol együttadása aranykészítményekkel vagy penicillaminnal azonban óvatosságot igényel.

Megjegyzés

Szorongásos, szomatizációs, disszociatív vagy fájdalomszindrómákban, illetve egyéb úgynevezett „neurotikus” zavarokban a nootropikumok alkalmazásától nem várható semmiféle érdemi eredmény. Depressziós zavarok kezelésére önmagukban úgyszintén nem alkalmasak, és enyhe esetekben sem helyettesítik az antidepresszív kezelést (illetve a szakszerű pszichoterápiát). Ezekben az esetekben tehát alkalmazásuk felesleges, és ezért - veszélytelenségük, illetve minimális kockázataik ellenére - nem indokolt.

A nootropikumoknak pszichostimuláns hatásai nincsenek, ezért nem okoznak eufóriát, és egészséges embernél nem növelik mérhetően sem a testi, sem a szellemi teljesítőképességet. Tolerancia (illetve „függőség”) kialakulásától - épp a fentiekből következően - tartós kezelés során sem kell tartani.

Pszichotrop gyógyszerek alkalmazása időskorban

A klinikai gyakorlatban kiemelkedő jelentősége van az időskorú pszichiátriai (és a más betegségeik kapcsán pszichiátriai jellegű tünetektől szenvedő idősebb!) betegek szakszerű gyógyszeres kezelésének. Bár hazai adatok nem állnak rendelkezésre, nemzetközi tapasztalatok szerint a 65 év feletti lakosság 10-20%-a szenved valamilyen klinikailag is jelentős pszichiátriai zavarban. Az USA-ban a 75 éven felüliek 75%-a legalább egy gyógyszert, 62%-uk legalább egy pszichotrop gyógyszert szed rendszeresen - ebből következik, hogy az Egyesült Államokban az egy év alatt felírt összes pszichotrop gyógyszer több mint felét a 60 éven felüliek kapják. Nincs okunk feltételezni, hogy nálunk alapvetően más volna a helyzet.

Jól ismert, hogy az életkor előrehaladtával a pszichotrop gyógyszerek iránti tolerancia általában gyengül, a kedvezőtlen kísérőjelenségek (mellékhatások) szaporodnak: a szakirodalom 65 éven felül - durva általánosítással - a pszichotrop gyógyszerek várható mellékhatásainak kb. a megkétszereződésére utal.

A csökkenő gyógyszer-tolerancia okai

• A kor előrehaladásával csökken a test víztartalma (tehát csökken a gyógyszerek eloszlási tere);
• csökken a zsírszövet mennyisége (így kevesebb gyógyszer tud raktározódni);
• csökken a szérum albuminkoncentrációja (tehát nő a szabad gyógyszer-koncentráció);
• csökken a máj metabolikus kapacitása;
• csökken a vese kiválasztási képessége (a filtráció és a tubularis kiválasztás egyaránt kisebb);
• fogynak a pszichotrop gyógyszerek „célpontjai” (neurotranszmitterek, receptorok, enzimek).

A pszichofarmakonok alkalmazásának különös szempontjai időskorban

• Az egyidejűleg, egymás mellett rendelt gyógyszerek számát a lehetséges minimumra kell szorítani (és ebben a többi, nem pszichiátriai betegség kezelésére szolgáló gyógyszereket is figyelembe kell venni!). A nélkülözhető gyógyszereket el kell hagyni.
• A kornak, a testsúlynak, a fizikai kondíciónak, valamint a mérhető élettani és laboratóriumi paramétereknek (a keringési, máj- és vesefunkcióknak) megfelelően a gyógyszerek adagját korrigálni, azaz csökkenteni szükséges. Erre léteznek általános képletek is, de ehelyett inkább a szóban forgó gyógyszer(ek) egyedi előiratait kell követni. Egy közelítő és általános irányelv szerint a legtöbb pszichotrop gyógyszer adagja 65-75 éves kortól: a szokásos felnőttadagok fele. Egy fontos kivétel: a szerotonerg antidepresszívumok (SSRI) illetve a RIMA-szerek adagját nem kell csökkenteni!
• Egyszerű, világos, könnyen követhető adagolási sémákra kell törekedni: minél kevesebb fajta gyógyszert minél ritkábban célszerű előírni. Az adagolás mikéntjét mindig részletesen el kell magyarázni, és legtöbbször helyes írásban is átadni.
• Idősebb korban különösen fontos a felírt gyógyszerek hatásait, illetve mellékhatásait gyakran és gondosan ellenőrizni. Több gyógyszer együttadásakor a gyógyszer-interakciók lehetőségéről soha nem szabad megfeledkezni.
• A kezelés megkezdésekor észlelt élettani és laboratóriumi eltéréseket (máj- és vesefunkciók stb.) rendszeresen kontrollálni kell.

Pszichotrop gyógyszerek alkalmazása gyermekkorban

A gyógyszerek felszívódása, eloszlása és metabolizmusa jelentősen változik az életkor függvényében. Az ezekben a folyamatokban részt vevő mechanizmusok többsége születéskor és közvetlenül azt követően még „éretlen”: csökkent kapacitású vagy egyáltalán nem működik.

Jelentős különbségek vannak az újszülöttek (tehát a 4 hetesnél fiatalabbak), a csecsemők (az 1-12 hónaposak), valamint a gyerekek és a serdülők (a 12-16 évesek) anyagcsere-sajátságai között. Ennek megfelelően pszichotrop gyógyszereket más-más életkorokban eltérő feltételekkel és adagolásban szükséges alkalmazni.

Durva és első közelítésben: 1 éves korig pszichotrop gyógyszerekből az átlagos felnőttadag harmada-negyede, 1-6 éves korban annak fele-harmada, 6-12 éves korban pedig annak a fele-háromnegyede adható; a sok kivétel miatt azonban mindig a szóban forgó gyógyszer konkrét alkalmazási előírásait kell követni.

Az eltérések okai

• A felszívódás csak kb. 3 éves korra közelíti meg a felnőttviszonyokat, addig igen jelentősek az eltérések (az antidepresszívumok felszívódása például nagymértékben fokozott);
• az eloszlás különbségeit az okozza, hogy a test víztartalma kb. 2 éves, zsírtartalma kb. 6 éves, a szérum albumintartalma 8-10 éves korig különbözik a felnőttarányoktól;
• a metabolizmus gyermekkorban általában lassúbb és elhúzódóbb, mivel a máj metabolikus kapacitása 6-10 éves, a vese kiválasztóképessége 2-3 éves korig elmarad az átlagos felnőttekétől. Általában gyorsabb, mint felnőttkorban, ezért bizonyos gyógyszerekből relatíve magasabb adagok adása indokolt.

Gyermekek kezelésében általában kerülendő gyógyszerek

• A barbiturátok (és a velük rokon anyagok, például a fenitoin vagy a meprobamat is) gátolják a neuronok arborizációját, a szinapszisképzést és a receptorfehérjék szintézisét, emiatt ezek gyermekkorban kontraindikáltak! Lehetőleg mellőzendő bármely más „szedatívum” is, sőt általánosságban - különleges indikációkat (például az epilepsziát) leszámítva - benzodiazepinek sem ajánlhatók 5-12 éves kor alatt.
• Az antipszichotikumok többségét gyermekkorban nem ajánlják. Az, hogy éppen a legrégebbi és a legtöbb mellékhatással járó szerek előiratai engedik meg a gyermekek kezelését, feltehetően nem a korábbi szerek megbízhatóságát, hanem a gyógyszerbiztonsági szabályok változását (és a régebbi, laza előírások „átöröklődését”) tükrözi.
• Az antidepresszívumok legtöbbjét 5-18 éves kor alatt úgyszintén nem ajánlják (lásd a fenti megjegyzést és a konkrét alkalmazási előiratokat). Remélhető, hogy a korszerű antipszichotikumok és antidepresszívumok megfelelő vizsgálatokat követően gyermekkorban is adhatók lesznek. Egyelőre ezek adásánál csak a szakirodalom nyílt vizsgálataira hivatkozhatunk.
• Altatók adása gyermekkorban legfeljebb egészen kivételes esetekben jön szóba. Itt is a fent elmondottak érvényesek.

Megjegyzés

A fentiekből következően a pszichotrop gyógyszerek gyermekkorban - különösen az élet első éveiben - általában meggondolandók, és csak ritkán, nagy körültekintéssel (továbbá óvatos, csökkentett adagokban) alkalmazhatók.

Pszichotrop gyógyszerek alkalmazása terhesség és szoptatás alatt

Miután a legtöbb pszichotrop gyógyszer terhesség, illetve szoptatás alatti biztonságosságáról nincsenek - és a jelenlegi kutatásetikai normákat tekintve a belátható jövőben nem is lesznek - megbízható és ellenőrzött adataink, általánosságban egyetlen ilyen gyógyszer alkalmazását sem ajánlhatjuk terhes vagy szoptató nőknek. Ehelyett a pszichotrop gyógyszerek szedésének idejére célszerűbb a nőbetegeket a teherbe esésről - amennyiben erre mód van - lebeszélni és a részükre megbízható fogamzásgátlást ajánlani. Az a tény ugyanis, hogy állatkísérletekben a ma használt pszichotrop szerek többsége nem mutat teratogén hatást, nem biztosíték az embernél előforduló esetleges magzatkárosító hatásokkal szemben (erre a korszerű gyógyszerek használati útmutatói is ebben a formában szoktak utalni).

Egyes gyógyszerek teratogén hatásáról közvetlen bizonyítékaink is vannak. Ilyen szerek például a barbiturátok, a fenitoin, a meprobamat, valamint a lítiumsók: az ezeket szedő terhes nők gyermekei között gyakoribb a különféle fejlődési rendellenességek, így a craniofacialis hibák, a microcephalia, valamint a mentális retardációk előfordulása. Másfelől ez a kockázat csupán viszonylagos: az átlagpopulációban 2-4% gyakorisággal előforduló fejlődési rendellenességek az ilyen gyógyszereket szedőknél 3-14% gyakorisággal fordulnak elő, vagyis az ilyen „gyógyszeres” terhességből származó magzatok többsége is egészségesen jön a világra. A leginkább elfogadható eljárásnak tehát az tűnik, ha a várható kockázat valóságos ismeretében a beteg és házastársa (illetve családja) a kezelőorvossal együtt, egyedileg dönt a kívánt terhesség gyógyszerszedés melletti vállalása (vagy egy bekövetkezett korai terhesség sorsa) felől.

A terhesség ötödik hónapjától kezdve a placentáris transzportfolyamatok révén az anya vérébe kerülő gyógyszerek - elsősorban épp a pszichotrop szerek - többsége átjut a magzatba. Ennek következtében a fejlődő magzatban is megjelennek a gyógyszer hatásai és mellékhatásai, bár ezeket többnyire csak a szüléskor vagy röviddel azután észlelik. Antipszichotikummal kezelt szülőnők magzatainál például többször leírtak elhúzódó icterust, tartós hypothermiát, izomtónus-csökkenést, immunszuppressziót, máskor (thioridazin hatására) retina-rendellenességeket, sőt valódi extrapiramidális zavarokat is. Lítiumot szedő nők magzatai nemritkán „letargikusak” és tónustalanok lehetnek. Más esetekben a magzatot ért gyógyszerhatások (barbiturát, meprobamat vagy opiátok, illetve kokain esetében) szabályos függőséget, a megszületés után pedig szabályszerű megvonási tüneteket idéznek elő: ilyenkor tremort, hányást, agitációt, epilepsziás rohamokat is észleltek, esetenként életveszélyes mértékben.

A ma használatos pszichotrop gyógyszerek többsége az anyatejbe is átjut, és szoptatáskor az újszülöttnél, illetve csecsemőnél úgyszintén nemkívánatos hatásokat válthat ki, ezért ilyenkor a szoptatás korai abbahagyása (ablaktálás) indokolt lehet. A legtöbb esetben itt is egyedileg helyes mérlegelni a szoptatás folytatása (vagy megszakítása) mellett szóló érveket, és lehetőség szerint ezt a döntést is a beteggel együtt kell meghozni.

Összefoglalva

A terhesség és a szoptatás alatt a pszichotrop gyógyszerek alkalmazása általánosságban kerülendő. A nem feltétlenül szükséges gyógyszereket ilyenkor el kell hagyni, és különösen mellőzni kell a gyógyszer-kombinációkat. A súlyos pszichiátriai betegségek fenntartó gyógyszeres kezelése során ajánlatos a beteget a teherbe esésről lebeszélni és részére a megfelelő fogamzásgátlást biztosítani. Az ennek ellenére bekövetkezett (vagy a feltétlenül vállalni kívánt) terhesség kockázatait a beteggel meg kell beszélni és a döntést vele közösen célszerű meghozni. Sokszor indokolt lehet a gyógyszer szedése miatt a szoptatás korai megszakítása is, de ebben is individuálisan, a várható előnyök és kockázatok egyéni mérlegelésével kell dönteni.

Gyógyszerindukált pszichiátriai tünetek és zavarok

Számos, az általános medicinában széles körben használt gyógyszernek lehetnek - még szakszerű alkalmazás és átlagos terápiás adagok mellett is - típusos pszichiátriai betegségeket utánzó mellékhatásai. Ezeket éppen a tüneti jellegzetességeik miatt nemritkán félreismerik, és elsődleges pszichiátriai zavarnak vélik; következésképpen az ilyen betegek újabb, ezúttal már pszichotrop gyógyszereket kapnak, ami a gyógyszer-interakciók révén állapotukat súlyosbíthatja. Ezért feltétlenül fontos a leggyakoribb gyógyszerindukált tünetcsoportok és az azokat kiváltani képes legelterjedtebb gyógyszerek rövid összefoglalása és tételes felsorolása. A lista korántsem teljes, inkább csak illusztratív jellegű; az egyes gyógyszerek lehetséges pszichikai mellékhatásai az illető szerek használati útmutatóiban megtalálhatók.

Delírium

Hevenyen fellépő „zavartság”: tájékozatlanság, kognitív zavarok, motoros nyugtalanság, esetenként érzékcsalódásokkal kísérten.
Előidézheti: atropin (és minden más „atropinszerű”, antikolinerg gyógyszer), digitálisz, methyldopa, cimetidin, L-Dopa, chloroquin.
Ritkábban: antihisztaminok, egyes antibiotikumok, glükokortikoidok, béta-blokkolók, imdometacin, bromokriptin, némely szulfonamidok vagy citosztatikumok (vincristin stb.).

Depresszió

A major depresszióval mindenben megegyező tünetcsoport levertséggel, anhedoniával, motoros és kognitív retardációval, reménytelenséggel, kilátástalansággal, étvágytalansággal és álmatlansággal, olykor öngyilkossági késztetésekkel is.
Előidézheti: reserpin (!), methyldopa, clonidin, L-Dopa, cycloserin.
Ritkábban: más antihipertenzívumok (hydralazin, guanetidin, prazosin, béta-blokkolók, clonidin, minoxidil), cimetidin, glükokortikoidok, indometacin, terbutalin, prokainamid, egyes citosztatikumok stb.

Szorongásos tünetek

Leggyakrabban generalizált szorongásnak, máskor típusos pánikrohamoknak megfelelő tünetek pszichés és autonóm (vegetatív) tünetekkel kísérten.
Előidézheti: cycloserin, adrenalin (és származékai), pajzsmirigyhormonok, koffein.
Ritkábban: antihisztaminok, maláriaellenes szerek (chloroquin), nitroprussid-nátrium, glükokortikoidok, clonidin, digitálisz, egyes antibiotikumok (gentamicin) stb.

Összefoglalás

A fentiek alapján elsősorban a következő gyógyszerek/gyógyszercsoportok mellett kell pszichiátriai jellegű (de valójában gyógyszerindukált) tünetek jelentkezésére számítani:

• antikolinerg és antihisztamin szerek, vérnyomás-csökkentők, L-dopa, cimetidin, egyes hormonok, diuretikumok és keringésre ható gyógyszerek.

Ezek a tünetek gyakoribbak idős betegeknél, illetve gyermekeknél, főképp nagyobb adagok és/vagy más szervi károsodás (beszűkült máj- vagy vesefunkció) mellett. Lehetőségükre minden ilyen szerrel kezelt beteg esetében gondolni kell, mert ilyenkor a teendők alapvetően eltérnek az elsődleges pszichiátriai betegségekben követendő eljárásoktól.