A pszichiátriai gondozási tevékenység szakmai útmutatója

• Pszichiátriai Szakmai Kollégium •

Meghatározás

A pszichiátriai gondozás az a tevékenység, melynek során a pszichiáter szakorvos által vezetett munkacsoport meghatározott területen élő, hosszan tartó pszichiátriai betegségekben szenvedők folyamatos észlelését és gyógyítását végzi, rehabilitációját segíti a betegség teljes folyamatában.

Indoklás

A gondozói csoport területi ellátási kötelezettséggel dolgozik. A gondozott betegek nem csupán egészségügyi, hanem életviteli problémáinak megoldásával is foglalkozik. A gondozás a gondozóintézetben, a beteg családi és lakókörnyezetében, saját életterében, adott esetben az otthonában történik, az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 89. és 190. §-a szellemében.

Az ellátás

A gondozási feladatot teammunkában kell végezni a pszichiátria szakterületének különböző szintjein, az ellátandó feladat függvényében. A gondozást végző munkacsoport tagjai szakorvosok, klinikai szakpszichológusok, szociális munkások, szakképzett gondozónők, rezidensek és további munkatársak a szakmai minimumfeltételeknek megfelelően.

A gondozottak

A gondozás a mentális zavarok közül a jelenleg használatos BNO-10 alapján az alábbi betegségcsoportokra terjed ki:

• skizofrénia és paranoid zavarok (F 20-29);
• affektív zavarok (F 30-39);
• organikus mentális zavarok (F 00-09);
• személyiség-, kényszeres zavarok, étkezési zavarok súlyosabb formái (F 60-69, 42, 50);
• pszichoaktív szer használata által okozott mentális és viselkedészavarok (F 10-19) - ahol addiktológiai szakrendelés vagy gondozó nem működik.

A gondozásba vétel feladatai

• A fentebb felsorolt betegségek szakmai szabályok szerinti diagnosztizálása.
• Részletes pszichiátriai vizsgálat, pszichoszociális állapotfelvétel, melybe beletartoznak a betegség lefolyását enyhítő és súlyosbító tényezőknek (szociális helyzet, jövedelmi viszonyok, családi állapot, szakképzettség, családi életciklus, munkahely megléte vagy hiánya, elhelyezkedés esélyei, nyugdíjaztatás), a stresszoroknak a felmérése, a beteg fő problémáinak és céljainak meghatározása, aktuális életvezetési nehézségeinek felderítése.
• Kapcsolatfelvétel a beteg főbb szociális partnereivel, elsősorban családjával; lehetőség szerint a beteg előzetes hozzájárulásával.
• A beteg egyéni szükségleteit figyelembe vevő hosszú távú, összetett terápiás terv kidolgozása, illetve a terápia megkezdése a beteg beleegyezése és felelős részvétele alapján.

A gondozás speciális esetei

• A gondozás akut esetben: a betegség tüneteitől, illetve egyéb körülményektől függően lehet naponkénti terápiás kapcsolat, szükség szerint a beteg otthonában [az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 89. § (2) bekezdésének megfelelően].
• A gondozás fenntartó jelleggel: a beteg állapotától függően heti, havi kapcsolatfelvételt jelent. A betegség kompenzált stádiumában az állapotfelmérés ritkábban válik szükségessé, értékelve a pszichopatológiai és szociális statust, károsodást, képességeket/készségeket.

A gondozás célja

• Motiváció felkeltése, teljesítmény- és szociális funkciók fenntartása és szükség esetén reaktiválása;
• gyógyszerelés hatékonyságának ellenőrzése;
• mellékhatások minimalizálása;
• a beteg és családja együttműködésének fenntartása;
• esetleges relapsusok korai tüneteinek észlelése;
• a fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezés lehetséges elkerülése;
• a beteg pszichoszociális támogatása terápiás célok érdekében.

A gondozás megfelelő kontextusa

• A gondozási tevékenység hatékonyságának növelése érdekében a gondozó szoros együttműködése szükséges a beteg ellátásának minden fontos résztvevőjével, így pl. a kórházi osztály, a háziorvosi szolgálat, szakrendelések, családgondozó, gyermekjóléti szolgálatok, szociális otthonok és egyéb szociális szolgáltatások, polgármesteri hivatal, különféle hatóságok, civil szervezetek stb. munkatársaival.
• A beteg és szociális partnerei (hozzátartozók vagy mások) teljes jogú, felelős bevonása a gondozásba.

A gondozási magatartás főbb elemei

A minimálisan szükséges támogatásra, tanulásra építő, elfogadó, a beteg személyes problémáira és látásmódjára nyitott, empatikus, az önálló teljesítményt jutalmazó, de a gyámkodó attitűdöt kerülő terapeuta-magatartás.

A gondozás eszköztára

• Gyógyszeres kezelés.
• Pszichoterápia a gondozó munkatársainak képzettsége alapján, illetve a pszichoterápia feltételeinek megteremtésével.
• Egyéb pszichoszociális intervenciók:
• együttműködést segítő beavatkozások;
• pszichoedukációs tevékenység;
• a betegségből adódó életviteli gondok menedzselése (stresszkezelés);
• a szociális és életviteli készségek fejlesztése.

A gondozás megszüntetése

• Gyógyulás esetén, ha a beteg öt éven keresztül gyógyszermentesen tünetmentes állapotban van;
• tartósan szociálisan kompenzált állapot esetén, ha a beteg tünethordozó, de állapotában öt éve lényeges változás nem következett be, és terápiás beavatkozást nem igényel;
• a beteg kérésére, ha gyógykezelését más ellátónál kívánja megoldani, és ezt a választott ellátó visszaigazolja;
• amennyiben a beteg az együttműködését megtagadja, de állapota nem veszélyeztető, és belátási képességgel rendelkezik.

A fenti körülmények valamelyikének fennállása esetén, a megfelelő dokumentációt követően, a gondozást meg kell szüntetni.

A gondozáson kívül végzett egyéb tevékenységek

• Szakorvosi konzíliumok adása;
• szakvélemények adása hatóságok (gyámhatóság, bíróság, rendőrség) és az Országos Orvosszakértői Intézet felkérésére;
• veszélyeztető magatartású beteg esetében a kezelésre kötelezési eljárás kezdeményezése;
• sorkatonai bevonultatás esetén, az ÁNTSZ kijelölése alapján alkalmassági vizsgálat végzése.

A pszichiátriai gondozás fejlesztésének fő irányai

A gondozóintézetek a közösségi pszichiátria területi alapintézményeinek tekintendők. Ennek megfelelően ezen ellátási forma alapelveit kell előnyben részesíteni a fejlesztés során; a gondozás legyen folyamatos, elérhető, mérhető, és alkalmazkodjon a közösség igényeihez, valamint a területi sajátosságokhoz.

Az előbbiek megvalósításához elsősorban a következő gyakorlati lépések megtétele szükséges:

• Meg kell határozni az adott terület megfelelő ellátásához szükséges szakemberlétszámot - ehhez jelentős fejlesztés szükséges.
• Biztosítani kell a gondozószemély - vagy egy azonos csoportban dolgozó munkatárs - 24 órás elérhetőségét.
• Szükséges a minőségbiztosítás kialakítása érdekében a gondozói tevékenység hatékonyságának és költségeinek rendszeres felmérése.
• Fontos a gondozott beteg nyomon követése az ellátórendszerekben történő ellátás minden szintjén, szoros együttműködés e rendszerek többi szereplőjével a terápiás célok elérése és a sikeres közösségi reintegráció érdekében.
• Biztosítani kell a háziorvosi és egyéb szolgálatokkal történt szorosabb együttműködés során szűrővizsgálatok kivitelezését, ha szükséges, a korai gondozásba vételt.
• A közösségi rehabilitáció érdekében támaszkodni kell a nem pszichiátriai betegek számára rendelkezésre álló közösségi szolgáltatásokra, amelyek munkatársait szupportív és edukatív megközelítéssel kell megnyerni.
• Speciális programokat kell kialakítani az úgynevezett forgóajtós betegek számára annak érdekében, hogy elkerülhetővé váljék a krónikus intézményi elhelyezés.
• Szoros együttműködést kell létrehozni a közösségben kialakított rehabilitációt és támogatást biztosító civil szervezetekkel és/vagy a szociális gondozóhálózat által működtetett ellátási formákkal (például védett lakhatás, állásközvetítő programok, klubházak stb.) a betegutak koordinálása érdekében.
• A gondozóintézethez csatlakozóan akut krízisfektető, illetve nappali kórház is kiépíthető.
• Nélkülözhetetlen a háziorvosi konzultációs szolgálat kiépítése.

Melléklet A pszichiátriai gondozás szakmai minimumfeltételei