Visszatérés a főoldalraHírekIsmertetőKereső
 

Alvási apnoe

Az alvási apnoe szindróma alváshoz kötött betegség, vagyis csak alvás alatt lép fel.

Lényege a légzéskimaradás, amely rövid ébredéseket okoz és megszabdalja a fiziológiás alvás ritmusát.

Másnap a beteg kialvatlan, aluszékony, fáradékonynak érzi magát. Súlyosabb esetben éjszaka oxigénhiányos állapot is felléphet, amely a létfontosságú szerveket károsítja és akár halált is okozhat.

Mi válthatja ki a betegséget?

A gyermekkorban előforduló alvási apnoe leggyakoribb okai közé sorolhatjuk az arckoponya deformitásait, az orr- és garatmandulák betegségeit, az orrpolipózist, valamint az olyan állapotokat, melyben a gégefedő nagy és laza, hatására belégzéskor a hangrésre boltosulva elzárja a levegő útját.

Felnőttkorban inkább hajlamosító tényezőkről beszélhetünk.

Ilyen rizikó faktorok az elhízás, mivel a felrakódott zsírréteg szűkíti a garatot, amely következtében egyre sűrűsödnek az éjszakai elzáródások. A magas vérnyomás is gyakran előfordul, főleg az elhízott betegek között. Hypertónia inkább a testsúly növekedés, mintsem az alvási apnoe következménye de semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül, hiszen köztudottan nagy terhelést ró a keringési rendszerre.

A dohányzás károsítja a garattágító izmok nyitva tartásáért felelős reflexkört.

Az allergiás, asztmás megbetegedések megvastagíthatják az orrgarat nyálkahártyáját, ezáltal nehezített a levegő áramlása.

Statisztikai adatok alapján a férfiaknál közel 10-szer gyakoribb betegség, mint a nőknél.

Nők esetében a változókorban nő meg az előfordulása, mivel a progeszteron hormon szintjének változása befolyásolja a garat izomzatának tónusát.

Mikor kell a betegségre gyanakodnunk?

A betegség típusos tünete a horkolás, amely minden éjszaka jelentkezik és nagyon hangos.

A horkolás nem a beteget zavarja leginkább, hanem a környezetében élők pihenését teszi lehetetlenné. A házastársat gyakorta külön hálószobába üldözi.

Általában ezek a betegek nem álmodnak és a gyakori (akár 50-100) ébredés következtében másnap fáradtságra, fejfájásra, szédülésre panaszkodnak. Napközben igen aluszékonyak. Bármilyen testhelyzetben képesek elaludni, akár vezetés közben is.

Csökken a koncentrációképességük, a munkateljesítményük és a szexuális vágy is.

A gyermekek nyugtalanul alszanak, hánykolódnak, előfordulhat alvajárás, ágybavizelés is.

Másnap hyperaktívak, agresszívek lehetnek. A kialvatlanság miatt fáradékonyak, tanulási, koncentrálási nehézségek fordulhatnak elő.

Amint magunkon, vagy családtagunkon észleljük a tüneteket, forduljunk családorvosunkhoz, vagy kérjük alvásambulancia segítségét.

Hogyan segíthetjük elő a jó alvást?

Mindig fordítsunk kellő időt az alvásra. Gyermekek esetében 10-12 óra, felnőtteknél 7-8 óra a szükséges alvási idő a megfelelő testi és lelki fejlődés elősegítésében és fenntartásában.

Lefekvés előtt ne fogyasszunk alkoholt, altatószert, mert csökkenti az izomtónust.

A megfelelő alvás érdekében, készüljünk elő az alvásra. Zárjuk le azt a napot, ne gondoljunk negatív dolgokra, igyunk nyugtató teát (orbáncfű) és vegyünk egy meleg fürdőt. Szellőztessük ki a szobát, használhatunk illóolajokat (levendula) a nyugodtabb alvás érdekében.

A megfelelő matrac is elengedhetetlen feltétele a nyugodt, kényelmes alvásnak.

A fény és hanghatásokat próbáljuk teljesen megszüntetnünk, este lefekvés előtt nem ajánlatos televíziózni, mert ingerli az érzékszerveket és megnehezíti az elalvást.

Hogyan javíthatunk betegségünkön?

Elhízott betegek állapotán a fogyókúra sokat javíthat. Legalább napi fél óra séta, kerékpározás, úszás vagy egyéb testmozgás szükséges. Számítsa ki napi energia szükségletét és ennél kevesebb energiát tartalmazó étrendet iktasson be. Csökkentse a zsír és a cukor fogyasztást, helyette olajat, margarint, gyümölcsöt, zöldségfélét és sovány húsokat egyen. Naponta legalább ötször étkezzen, kis mennyiséget.

Ne fogyasszon alkoholt. Ha szükséges egy pohár itallal koccintani, száraz bort válasszon. A sör, a likőrök és az égetett szesz energia tartalma rendkívül nagy. Étkezések között vagy TV nézés közben ne nassoljon. Aki ülő munkát végez, az a szabadidejét aktív mozgással töltse, kertészkedjen, sétáljon. A televízió távirányítójának a nyomkodása nem minősül testmozgásnak, sőt a sörbontóval végzett gyakorlat sem. A túlsúlyos ember válasza a „többet kell mozogni, kevesebbet enni” tanácsra a következő:„Annyi a dolgom, hogy egésznap meg sem állok, még enni sem volt időm” - ki ne hallotta volna ezeket az ismerős mondatokat?! Márpedig hízni csak a megevett ételtől lehet!

Ne dohányozzon! A dohányzás a légutak nyálkahártyájának duzzanatát okozza, ezáltal szűkítve a légutakat.

Este csak könnyű vacsorát fogyasszon. Ne szedjen nyugtatót, altatót lefekvés előtt, mert fokozza az izmok ellazulását, mélyíti az alvást, ezért a légzésszünetre nehezebben ébred fel. A tartós oxigénhiányos állapot károsítja a szervezetet.

Háton fekvéskor a horkolás erősebb, oldalt vagy hason fekve aludjon.

Újszülött korban vannak légzést figyelő készülékek, melyeket a kisgyermek matraca alá kell behelyeznünk és légzéskihagyás esetén sípoló hangot ad ki, ezzel jelezve, hogy baj van.

Vannak horkolást gátló szájbetétek, melyeket csak alváslaboratóriumi vizsgálatok után lehet felíratni, miután kiderítették, hogy mi is okozza a horkolást.

Az alvásfüggő légzészavarok eddigi leghatékonyabb kezelése a pozitív légúti nyomást biztosító készülékek használata. A készülék működésének lényege, hogy levegőt juttat alvás során, orron keresztül a garatba. A befújás segítségével megakadályozható a felső légúti elzáródás.

A megelőző vizsgálatok után szakemberek állítják be a megfelelő levegőnyomást.